Az előző blogposztom témája az volt, hogy miért olyan nehéz segítséget kérni, de hogyan lehetne mégis könnyebb az életed, ha megteszed. Amennyiben még hiányzik a szemléletváltás a témában, javaslom, hogy olvasd el ezt a posztot.

Most pedig gyakorlatias módon szeretném megközelíteni, hogyha már elhatároztad, hogy segítséget kérnél, mégis egy csomó „oké, de…” gondolattal találkozol, akkor legyen egy útmutatód, amivel elindulhatsz. A bejegyzésemben általános megoldásokat hozok, de ha szeretnéd személyre szabottan a gyakorlatba átültetni, keress üzenetben az info@fayhanna.hu címen, hogy megismerd a lehetőséget, amit pont erre a helyzetre találtam ki. (A szolgáltatás most még ingyen elérhető!)

Bár alapnak gondoljuk, hogy a párunk segít majd a gyerekek körüli teendőkbe, mégis nehéz erről jól kommunikálni. Talán azért, mert eleve ott a minta bennünk, hogy „ez nem a férfi dolga”. Talán sérültük abban, hogy kértünk, de nem kaptunk vagy nem azt, amit vártunk volna. A férfi és női kommunikáció más, de azért nem áthidalhatatlan. Kezd azzal, hogy mik az ő erősségei, mi az, amit szívesen megcsinál(na). Egy apró együttműködéssel kezdjétek, amit aztán akár teljesen átadhatsz neki. Kérd minél egyértelműbben és akár többször is, amit szeretnél! Fogadd el az ő megoldásait és dicsérd őszintén őt! Támogasd a segítségnyújtását pl. ismétlődő rutinokkal vagy azzal, hogy mindig ugyanott találja a tápszerkészítés kellékeit.

Sokszor hallok olyat, hogy „az én férjem nem segít semmit”, de könnyen lehet, hogy vagy nem veszed észre, vagy nem megfelelően tudtok kommunikálni erről. A férfiak számára is megerőltető, hogy a nehéz munkanapok után még a családi életben is megállják a helyüket, így javaslom, hogy ne erre az egy kapcsolatodra alapozd a segítségkérést! Főleg úgy, hogy közös, minőségi időre is szükségetek van.

Nagyon sok esetben egyáltalán nem merünk kérni, mert azt a gyengeséggel társítjuk. Vannak pozitív tapasztalataim arról, amikor vadidegenek ajánlottak segítséget, de azzal is, amikor mertem segítséget kérni. Olyat egyszer sem tapasztaltam, hogy elutasítottak volna. Persze ez nem jelenti, hogy nem lehet negatív visszajelzést kapni, de nagyobb arányban fognak segíteni, mint nem támogatni. Ehhez azonban szükséges kérni, próbáld ki minél többször!

Ne cipeld a babakocsit a lépcsőn, kérj meg valakit, hogy segítsen! Várandósan nézz szét a parkolóba, hogy ki az a férfi, aki be tudná tenni a bevásárlószatyrokat a csomagtartóba, és kérd meg őt! (Még a párkapcsolatának is jót teszel, ha a vele lévő hölgy látja, hogy milyen lovagias a párja. ;))

Hidd el, hogy nem kell mindig megszakadnod, mert sokan szívesen segítenek. Kezd gyakorolni ilyen helyzetekben is a segítségkérést!

Ez az egyik legérzékenyebb kérdés. Sokszor lenne kire hagyni a gyerekeket – de nem merjük, nem akarjuk. Mert máshogy csinálja. Mert nem értünk egyet bizonyos dolgokban. Mert régi sebek, rossz emlékek húzódnak mögötte. Ezt fontos felismerni! Sajnos valóban, nem mindenki alkalmas minden feladatra, és nem kell mindent lenyelni a „segítség” címkéje alatt. Előfordul, hogy inkább hátráltatja az életeteket, ha bizonyos emberekre rábíztok valamit, de vannak átmenetek, most ezekről lesz szó.

Az előző cikkemben már írtam arról az enyhébb verzióról, amikor azért nem bízzuk másra a gyereket, mert ő nem úgy csinálja, ahogyan mi. Ez viszont nem feltétlen ártalmas! Néha mérlegelnünk érdemes, hogy mi a fontosabb: az, hogy sose kapjon egy szelet habos sütit a nagyitól vagy az, hogy legyen egy kis időnk feltöltődni?

Természetesen tudom, hogy ez nem mindig ennyire fekete-fehér. Vannak nagyszülők, akik egészségügyileg nem alkalmasak, esetleg szenvedélybetegek. Vannak olyan személyiségű rokonok, akik mindenbe beleszólnának. Nyilván, ha valaki nem megbízható arra, hogy a gyerekekkel legyen együtt, akkor ne erre kérjük meg őt! Ugyanakkor másképp is lehet segítséget kérni: főzzön rátok egy ideig, vásároljon be helyettetek, fizesse be a ti csekkjeiteket is…

Még így is elképzelhető, hogy nem jön össze a segítségnyújtás, de te akkor is büszke lehetsz magadra, hogy megtetted az első lépést.

Más gyerekesektől (még, ha barátok is vagytok) nehéz lehet segítséget kérni, ugyanis felmerülhet bennünk, hogy megvan nekik is a maguk gondja-baja. Ez azonban nem feltétlen jelenti, hogy nem lehet gyümölcsöző együttműködés köztetek. Simán lehet, hogy nem teher számára elhozni a te gyerekedet az oviból, ha úgyis megy a sajátjáért és egyébként is egy utcában laktok. Érdemes elgondolkoznod azon, hogyan tudnád te is segíteni az ő életüket és így egy jól működő felnőtt kapcsolat alakulhat ki, valamint a gyerekeknek is egy lehetőség a kapcsolódásra.

Segítségkérés esetén lehet gondolni a szomszédokra, utcabeliekre, intézményi dolgozókra, bölcsis/ ovis/ sulis szülőkre… Lehet, hogy úgy érzed, hogy senkire sem számíthatsz, de ha mélyebben belegondolsz, rájöhetsz, hogy egész sok embert megkérdezhetnél: tudna-e segíteni nektek?

Nagyon sokszor szinte nincs más megoldás, minthogy fizetett segítséget kérjünk. Erre pedig nehezen vesszük rá magunkat. Tapasztalatom szerint – bár az anyagiakra fogjuk – az elsődleges mégis az, hogy cikinek tartjuk, ha nem bírjuk egyedül. Pedig pont abban van a bátorság, ha merünk kérni, meg merjük könnyíteni a dolgainkat.

Nem biztos, hogy egyedül a gyerekfelügyeletet lehet megoldani ily módon. Hívhatsz takarítónőt, rendelhetsz ételt házhoz, intézheted a bevásárlást online… Számos lehetőség van arra, hogy időt és energiát szabadíts fel! Ha nehezen is megy pénzt áldozni ezekre, gondolj rá úgy, mint egy hosszútávon megtérülő befektetésre. Mert a te anyai jól léted ezen múlhat!

Tudom, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor tényleg nincs keret a fizetett segítségre. Utánajárhatsz, hogy vannak-e olyan szervezetek, akik ingyen nyújtanak segítséget, esetleg van-e módja úgy az együttműködésnek, hogy pénz helyett mást tudsz felajánlani. (Pl. a szomszéd néni vigyáz a gyerekekre egy órát, te pedig lemosod az autóját.)

Mélyen átérzem a fájdalmadat, ha ebben a helyzetben vagy. Nemrég mentem át hasonlón: a várandósságom utolsó szakaszában, amikor nagy szükségem lett volna a támogatásra, az anyósom megbetegedett, a barátaink elfordultak tőlünk és sokszor éreztem azt, hogy zuhanok a semmi felé, és nincs, ki megtartson.

Az együttérzésem mellé javaslom, hogy dolgozd fel a benned kavargó érzéseket. Beszélj róla szakemberrel, írd ki magadból, de mindenesetre ismerd fel a dühöt, a csalódottságot, a benned megjelenő érzelmi vihart.

Most valószínűleg úgy látod, hogy senkire sem számíthatsz. Nekem az segített a továbblépésben, hogy konkretizáltam, hogy mely területeken van vagy lesz szükségem a segítségre, így tisztábban tudtam megfogalmazni, hogy mit szeretnék elérni. Emellett pedig egy elmetérkép alapján kezdtem átlátni, hogy az aggályaimra milyen megoldásokat tudok elképzelni. Talán spirituálisnak hangzik, de az Univerzum felé is küldhetjük a kérésünket, hogy küldjön segítő embereket az életünkbe.

Gyakorlati szempontból pedig igyekeztem több nézőpontot adni a fenti bekezdésekben. Jó szívvel javaslom, hogy gondolj át minden lehetőséget, vedd sorra, hogy kik jutnak eszedbe, mint lehetséges segítők, majd kezdj kérni és tapasztalj!

Az anyai segítségkérésnek egyik nagyon fontos része, ha a mentális jól léted fenntartásában is mersz segítséget kérni. Ehhez bizonyos életszakaszban elég egy támogató csoport (akár online), vagy egy igazán figyelmes barát, aki meghallgat. Vannak esetek, amikor érdemes lehet szakemberhez fordulni.

Nézd meg, hogy ezen a területen: mire vágysz, mi segítene, és milyen lehetőségeid vannak? Egy óvodapszichológusi konzultáció? Egy klubtagsági előfizetés valamilyen önismereti szakembernél? Egy ingyenes beszélgetés egy anyákkal foglalkozó coach-csal? Ez utóbbira most neked is lehetőséget adok, mutatom, hogy hogyan:

CSED-en lévő kismamaként jelenleg nincsenek fizetős konzultációim, de mivel imádom a hivatásomat és szívügyem más anyák támogatása, így ingyen ajánlom fel a segítségemet. Az együttműködés részleteit e-mailben tudjuk megbeszélni. Ehhez írj az info@fayhanna.hu címre!

Nálad mi a legnagyobb kihívás a segítségkérésben? Írd meg kommentben vagy e-mailben kapcsolódjunk!