Hogyan tesz boldoggá az önismeret?
Miután végigmentem egy tartalmas önismereti úton, ami megváltoztatta az életemet, úgy gondoltam, hogy az emberek önismeretre vágynak. Pedig senki nem kel fel azzal a szándákkal, hogy ő önismeretet akar. Sok-sok mindent szeretnénk, köztük leginkább a boldogságot, melyhez az önismereten keresztül visz az út. De hogyan!? Erre kerestem választ.
Kétélű fegyver a felelősségvállalás
Ahogy visszatekintettem az útra, amin végigmentem, felfedeztem, hogy a felelősség vállalása kétszer változtatta meg az életemet. Először akkor, amikor felvállaltam az önállósodás lépéseit: saját albérlet, egyedül keresett munka stb. Ez az időszak először önbizalommal töltött el, de hamar szembesültem azzal, hogy elragadtak a monoton mindennapok. Ez megijesztett és ekkor hazaköltöztem. Másodszor akkor változtatott az életemen a felelősségvállalás, amikor alkalmazni kezdtem az önismeret alapszabályát: „Én felelek az életemért.” Ekkor felszabadító volt, hogy elfogadtam: jogom van a gondolataimhoz, az érzéseimhez, a saját megismételhetetlen személyiségem felvállalásához.
Ha a felelősségvállalás kétélű fegyver, hogyan érdemes használni!? Vélem, hogy csakis azzal együtt, hogy megismered önmagad és ezzel párhuzamosan, meg kell találni azt az egyensúlyi állapotot, ahol elvégzed a mindennapok felelősségteljes feladatait, de megtalálod az apró csodákat és fenntartod a benned élő gyermek lelkesedését. Szerintem ez a titok.
Van egy zseniális eszközöd (te magad) és jól tudod használni
Az önismeret tulajdonképpen használati útmutató önmagadhoz. Olyan ez, mintha vásárolnál egy high tech kütyüt, de nem kapsz hozzá leírást, hogyan is kell használni. Az alapfunkciókra rájössz, néha felfedezel egy újabb programot rajta, ami könnyíti a használatát. Van egy nagyszerű, tökéletes eszközöd: az egyedi és megismételhetetlen személyiséged, csak nem tudod kiaknázni a benned lévő potenciált, amíg meg nem ismered önmagad. Az önismeret megadja azt a szabadságot, hogy kibontakoztathasd önmagad, és ez boldoggá tesz!
Boldogságút önismerettel
Vágynál arra, hogy a mindennapokban megleld az örömöt? A felelősségvállalást nem teherként, hanem a szabadság velejárójaként szeretnéd megélni? Arra tettem fel az életemet, hogy ebben segítsem azokat a nőket, akik éppen a felnőttéválás folyamatában vannak és még most szeretnék megismerni a boldogság mérföldköveit. Nem kell évtizedeket elpazarolni arra, hogy valaki bölccsé váljon. Kezdd időben önmagad megismerését! Írj bátran az info@fayhanna.hu címre!
Abban támogatlak, hogy nőként fokozatosan, lépésről-lépésre közelebb kerülj ahhoz, hogy önazonosan egyensúlyt teremts az életterületeid között, valamint megtanuld örömmel élni a mindennapokat.
0 hozzászólás