Oldal kiválasztása

info@fayhanna.hu

Teljesítményorientáltság helyett élményfókusz

Szerző: | 2023. szept. 14.

Mért van annyi “nemszeretem” feladatunk? Miért lehet az, hogy vannak hobbijaink, szenvedélyünk, amelyek mégsem töltenek fel, mert valamit elvárunk közben magunktól? A válasz abban rejlik, hogy sok esetben túlságosan a célon tartjuk a szemünket: elolvasni egy könyvet, kitenni egy posztot, beadni egy hivatalos dokumentumot, mindent elmosogatni…

Én kifejezetten hajlamos vagyok arra, hogy teljesítményfókuszban legyek. A legjobb példa erre, hogy minden év elején készítek egy oldalt a naplómba, ahol megtervezem, hogy hány könyvet szeretnék elolvasni abban az évben. Pár tanulság övezte e törekvésemet: volt olyan könyv, ami akkor éppen nem épített, mégis minden áron el akartam olvasni, csak hogy felírhassam. Többször gondoltam úgy, hogy csak az önfejlesztő könyvek érnek igazán és elfelejtettem puszta szórakozásból olvasni. 

A legnagyobb lecke

Hasonló megéléseim voltak a hivatással, önmegvalósítással kapcsolatban. Évek óta tudom, hogy számomra a coaching az álommunka. Nem csak munka vagy pénzkereseti lehetőség, hanem hobbi. Minden részét, minden hozzá fűződő feladatot szívesen végzek. Ugyanakkor éveken át rettentő sokszor gátolt meg a cselekvésben az, hogy valamit el akartam érni. Vártam az ügyfeleket, lázasan lestem a közösségi médiában az eléréseket, visszajelzéseket, sikerekre vágytam. Mindenközben pedig elfelejtettem arra koncentrálni, hogy játszhatok tét nélkül (momentán nem ez a megélhetési forrásom) és élvezhetem azt, amit csinálok. 

Ez a tapasztalás vezetett oda, hogy nektek is írjak egy másfajta megközelítésről:

A folyamat élvezete

Mindig dönthetünk úgy is, hogy a cselekvésre koncentrálunk. Arra, ahogy egy jó könyvvel a kezünkben, magába szippant a történet; arra, ahogy írás közben jönnek az ötletek vagy élvezni azt, ahogyan kopognak a körmeink a billentyűzeten. Megélhetjük felnőtt minőségünket, amikor ügyeket intézünk, érzékelhetjük a hozzáértésünket, vagy azt, hogy a jövőnkért teszünk. Mosogatás közben lehet figyelni, ahogy tisztulnak a tányérok, ahogy a víz felmelegíti a kezedet…

A kulcs, hogy a jelenben legyünk és próbáljuk meglátni minden feladatunk szerethetőségét.

Hogyan válts fókuszt?

Tudom, hogy a megvalósítás során egyébként kétségtelenül fontos a feladatok kipipálása, a teljesítmény, de nem mindegy, hogy milyen áron. Amikor eközben elveszted az örömöt a tevékenység felett, akkor a célok elérése is sokkal nehezebbé válik.

Tartsd a szemedet a célon, de közben ne felejtsd el élvezni az utazást!

Amennyiben neked is kihívást jelent elengedni a teljesítménykényszert, fokozatosan kell újratréningezned az agyadat.

♥ Amikor tervezel egy projektet, képzeld mellé, hogy hogyan tudnád örömödet lelni benne. 
♥ Amikor egy feladatot nem élvezel, állj meg egy pillanatra és tudatosítsd a jelent. Mit csinálsz éppen? Hogyan hat az érzékszerveidre? A gondolataidat mi uralja?
♥ Vedd észre, ha egyszerre több olyan tevékenységet próbálsz végezni, ami figyelmet igényel! Ha teljesen máshol vagy gondolatban, mint ott, amit teszel, akkor finoman tereld vissza a fókuszt a cselekvéshez.
♥ Olvasd el ezt a régebbi cikkemet, ami hasonló témában született: Figyelem! Téma: a figyelem 
♥ Amikor sikerül megélned az örömöt, tudatosítsd magadban! Legyél büszke a legkisebb elért sikerre is!

Az öröm, mint motiváció

Napjainkban sokszor keressük a motivációnkat, de sokszor az elérendő célra tekintünk, ahelyett, hogy a folyamatot élveznénk. Tereld a figyelmedet az élményre, amit átélhetsz az úton, amíg a célba érsz. 

Abban támogatlak, hogy kisgyerekes anyaként fokozatosan, lépésről-lépésre közelebb kerülj ahhoz, hogy csökkentsd a káoszt magad körül, önazonosan egyensúlyt teremts az életterületeid között, valamint megtanuld örömmel élni a mindennapokat.

Fáy Hanna

Kreatív női coach és életmód tanácsadó, Boldogságcoach

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Fáy Hanna
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.