2. lecke
Jövőképtől a rutinokig“Az 5000 darabos puzzlet egyszerűbb kitenni, ha látod a nagy képet, amivé össze kell állítani az apró, egymásba illő darabokat.” – saját idézet
Az átlátható tervezés titka
Hosszú éveken keresztül nagyon nehezen ment számomra a tervezés, ugyanis a különböző tervező naptárak arra kértek, hogy határozzak meg éves célokat, majd bontsam őket havi és heti feladatokra. Máshol azt a feladatot kaptam, hogy alakítsak ki egy napirendet. Nem volt egy logikus rendszere annak, hogyan tervezzek, hogyan osszam be a feladataimat és mindezek mellé hova férnek még be a vágyaimra alapozott célkitűzéseim.
A második leckében elhoztam neked azt a rendszert, ami segít, hogy átláthatóan tervezz. Emellett megmutatom, hogy mi az a nehézség, ami sokszor elveheti a kedvedet a tervezéstől.
FELADATOK VS. CÉLOK
Kisgyermekes anyaként nagyon sokszor érezheted azt, hogy hajtod a mókuskereket, minden nap ugyanazokat a köröket futod, és sehová sem haladsz. A mindennapok menedzselése elkerülhetetlen életfeladat, de talán könnyíthet a „roboton”, ha arra gondolsz: ezek a rutinok a múltbéli vágyaid megvalósulását jelentik. Sokszor úgy tekintünk a céljainkra, hogyha majd azokat elértük, akkor belépést nyerünk az örök boldogságba. Azt elfelejtjük, hogy minden életesemény megtörténte után, fenn is kell tartani azt az állapotot.
- Nem elég összeházasodni, a párkapcsolatot ápolni kell, ha nem akarunk x év után a válásig jutni.
- Nem elég megszülni egy gyereket, gondoskodni kell róla fizikailag, lelkileg és mentálisan is.
- Nem elég megvásárolni egy házat, abba folyamatosan pénzt, időt és energiát kell fektetni, hogy fenn is tartsd.
Bizonyára te is tudnád folytatni ezt a listát. A gyakorlati részben látni fogod, hogy mely ismétlődő tevékenységek szükségesek ahhoz, hogy működtesd a jelenlegi életetek. Ugyanakkor, ha csak azt folytatod, amit eddig csináltál, akkor nem tudsz feljebb lépni, ugyanolyan kihívás lesz a holnapod, mint a mai nap. A tanfolyam lényege az, hogy – ha csak apró lépésekben is – változtatni tudj a rutinjaitokon, ezáltal könnyíteni a másnapon és haladni a vágyott élet felé.
GYAKORLATI RÉSZ
Hosszútávú tervezés lépésről-lépésre
Ahhoz, hogy este elégedett légy, elengedhetetlen, hogy a napi rutinodat úgy alakítsd ki, hogy az beleilleszkedjen a jövőképedbe. Érdemes az alábbi logika alapján gondolkozni az időbeosztásodról:
JÖVŐKÉP → ÉV → HÓNAP → HÉT → NAP → RUTINOK
Ha tudod, mit szeretnél a jövőben, akkor egyértelműbbé válik az éved, a hónapjaid, a hetek tervezése. Az első leckében a jövőképpel foglalkoztál, a második az éves, havi és heti rutinokról szól. Ehhez készítettem egy táblázatot, ami logikusan segít átgondolni, hogy a különböző életterületeken milyen ismétlődő feladataid vannak, illetve összegyűjtheted, hogy mi az, amit szeretnél bevezetni. A táblázat utolsó rublikájába pedig elkezdheted beírni azokat a konkrét feladatokat, amelyek eszedbe jutnak az adott terület előrelendítésével kapcsolatban.
Néhány általános teendőt összeszedtem, amelyekkel esetleg még kiegészítheted a saját táblázatodat, ha valamire nem gondoltál volna:
Éves tervezés
- biztosítások éves díjának fizetése
- évente fizetendő adók rendezése
- autóval és ingatlannal kapcsolatos évente ismétlődő teendők (pl. évszakos gumicsere)
- szűrővizsgálatok
- lejárt okmányok rendezése
- nyaralások
- ünnepek
- otthon dekorálásának terve
- születésnapok, névnapok
- gyerekek és állatok oltása
- adóbevallás
- tavaszi és őszi nagytakarítás
- felújítani való a házon, házban, ház körül
- online vagy offline képzés, workshop
- könyvtárjegy lejárása
Az éves tervezéshez a telefonos naptár appot javaslom, ami emlékeztet is teendők elvégzésére. Előre beírhatóak a határidős feladatok, a születés- és névnapok, mutatja az ünnepeket, így meg tudod tervezni az otthon dekorálásának idejét vagy a tavaszi-őszi nagytakarítást akár.
Havi tervezés
- körmös, kozmetikus, fodrász
- csekkek fizetése
- poszttervezés
- pénzügyi tervezés és ellenőrzés
Heti tervezés
- takarítás
- bevásárlás
- főzés (heti hányszor?)
- tervezés
- családi adminisztráció (pl. csekkek fizetése online)
- randi
- énidő
- sport
Napi teendők
- arcápolás reggel/este
- vitaminok beszedése
- levegőzés a gyerekekkel
- játékidő
- mosás + szárító/ teregetés
- mosogatás/ mosogatógép be- és kipakolása
- száraz ruhák hajtogatása
GYAKORLATI RÉSZ
Gondolkodj tevékenységblokkokban!
Nekem az vált be, hogy kis post-itekre felírtam, hogy milyen tevékenységblokkok ismétlődnek hetente. Például hetente egyszer szeretek egy nagyobb takarítást végezni a házban. Ennek is megvan a már kialakult rutinja, egy logikus tevékenységlista. Tudom, hogy körülbelül 2 óra alatt el tudom ezt végezni (ha semmi nem jön közbe). Amikor végignézem egy hét programjait, akkor látom, hogy hova tudom beilleszteni a takarítást. Persze, tisztába vagyok vele, hogy kisgyermekes anyaként legritkább esetben tudom elkezdeni és be is fejezni, de ilyenkor sokat segít a teendő-listám, mert annak segítségével ellenőrizni tudom, hogy mi az, ami még hátravan. Például a WC áttörlését az esti fürdetés alatt is meg tudom csinálni, ha kimaradt. (Az ilyen rutinok kialakításáról lesz szó a 7. leckében.)
Amikor átnézed ezeket a táblázatokat, kétségbeesetten láthatod, hogy mennyi mindennek kellene beleférnie az idődbe. Segíthet, ha elkezded megfigyelni, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket szívesen végzel és melyek azok, ahol sokkal inkább az eredmény, aminek örülni tudsz.
Érdemes feltenni ezeket a kérdéseket:
– Mit tudnék kiszervezni?
– Hogyan tudok könnyíteni a folyamaton?
– Mi segítene, hogy megszeressem ezt a tevékenységet?
MENTÁLIS KIZÖKKENTŐ
Eddigi gondolatom: „Soha nincs időm semmire.”
Új gondolat: “Sok mindent szeretnék belezsúfolni egy napba, de ha ismerem a prioritásaimat könnyebben átlátom, hogy mitől érzem valóban eredményesnek magamat.”
Az időnk mindannyiunk számára ugyanannyi: 24 óra minden nap. A kihívás nem az idő hiánya, hanem az, hogy túl sok mindent akarunk egyszerre megcsinálni. Az életünk tele van prioritásokkal, és ha nem döntünk tudatosan arról, hogy mi az, ami valóban fontos, akkor könnyen úgy érezhetjük, hogy sosem végzünk semmivel. A titok a fókuszálásban rejlik: ha megtanuljuk a figyelmünket a legfontosabb dolgokra fordítani, akkor a napjainkat eredményesebbnek érezhetjük.
CHECK LIST:
- Megértettem, hogy az életünk működtetése folyamatos energiát igényel, de apró lépésekkel is sokat tehetek a fejlődésért.
- Elkészült az éves tervem – látom, milyen irányba szeretnék haladni.
- Megterveztem a hónapomat – tudom, mire szeretnék fókuszálni.
- Összeállítottam a heti rutinomat – nagyjából minden fontos teendő helyet kapott benne.
- Kialakítottam tevékenységblokkokat – ezek mentén szervezem a heteket.
(A képre kattintva kitölthető PDF-ként is letöltheted, így online vagy offline is pipálhatod a haladásodat.)
A harmadik leckében arra hívom fel a figyelmed, hogy minden napirend az alapoknál, azaz a biológiai igények kielégítésénél kezdődik. Ez pedig sokszor nem is olyan egyszerű, mint elsőnek gondolnánk. Mielőtt kattintanál, gyere és oszd meg a mai lecke tapasztalatait a Facebook csoportban!

